Legfrissebb tartalom
Főoldal / Baráth Zoltán

Baráth Zoltán

Változunk – Veletek – Értetek

Az idén nektek, Kedves Ügyfeleinknek is köszönhetően már a 24. éves fennállásunkat ünnepelhetjük majd. Sok minden történt ez idő alatt. Megéltünk válságos és sikeres időszakokat egyaránt, de bármelyiket is nézzük, megpróbáltunk mindig előretekintően gondolkodni, a jövőt fürkészve új dolgokat merészen felvállalni, bízva döntésünk helyességében. Néhány hónappal ezelőtt született meg a …

Tovább

Beamz, Power Dynamics és Vonyx újdonságok

Rengeteg újdonsággal indul az év több gyártónál is, és ebből a fentiek sem maradhattak ki, sok friss termékkel leptük meg magunkat. Jó hírünk van az otthoni stúdiók szerelmeseinek és a podcast-készítőknek is, mert a Vonyx előrukkolt két fontos megoldással is. Az első egy rugós karos mikrofonállvány, amiből ezidáig nem volt …

Tovább

Bemutatkoznak az új MIXARS eszközök: Primo és Quattro.

Ahogyan az lenni szokott, újdonságdömping van minden évben a NAMM kiállítás környékén, amit mi mindig nagyon várunk. Ezúttal a Mixars jelentett be két új eszközt is. A fejelsztésekre biztosan nem lehet majd panasz, lévén a Mixars az RCF cégóriás tulajdona. Az egyik egy kis kontroller, amely a Primo nevet kapta. Alapvetően …

Tovább

A V-Moda megérkezett!

A mai naptól a méltán világhírű V-Moda fej- valamint fülhallgatók elérhetőek már Magyarországon is, és nagy örömmel tudatjuk veletek üzletünk, mint hivatalos képviselet, a teljes kínálattal várja az érdeklődőket. Valamennyi típus tervezése a zene, a divat és az művészet jegyében valósult meg, szem előtt tartva a legmagasabb minőségi követelményeket. A márka megalkotója …

Tovább

Adunk pár ötletet a fa alá! 2016.12.01.-24.

Sokszor felmerül a kérdés az ünnepek kapcsán, segítsünk valamilyen ajándékot javasolni szeretteiteknek. Most egy picit előre gondolkodtunk, hogy könnyebb legyen a választás, és reméljük, az alábbi listával tudunk segíteni. Keress minket az elérhetőségeinken, ha segítségre van szükséged, állunk rendelkezésedre! Az akció december 1-től egészen 24-ig tart, és kizárólag a Zaj DJ …

Tovább

November 18-án Black Friday!

Pénteken nagyon megőrülünk! Ha jót akarsz magadnak akkor 0 óra 1 perckor már klikkelsz a zajaruhaz.hu oldalunkon! Az akciós termékek listáját pontban éjfélkor tesszük majd közzé, így kivételesen kispénteken éjjelén érdemes lesz gép előtt maradnod.

Tovább

Beyerdynamic termékekkel bővítjük a kínálatunkat

November első napjától egy régi-új márkával bővítjük a palettánkat. A méltán híres Beyerdynamic gyártó feljhallgatóiból találtok meg mától jó néhány típust boltunkban és webáruházunkban. Az összeválogatott kínálatban főként a stúdió sztenderdnek számító Pro széria tagjai szerepelnek, de meghallgatva más kategóriák fejhallgatóit is úgy döntöttük, itt a helye egy-két street és …

Tovább

Slappa kifutó akció! 2016.11.01.-től

November 1-től az őszi időszak kezdetével egy kis raktárpucolásra adtuk a fejünket, aminek első állomásaként szinte ingyen megválunk a raktáron lévő Slappa termékeintől, lévén hogy ettől a gyártótól már nem tudunk kimondottan DJknek készített termékeket rendelni. Kategóriánként fixáltuk az árakat, így csak ki kell választanod a neked tetsző modellt. Az árak …

Tovább

Serato + Soundswitch = Kreativitás kimaxolva, de jó ez?

A Serato összeállva a OneSixOne Ltd.-vel egy igen érdekes dolgot jelentet meg néhány hónapon belül. Készítettek egy speciális DMX vezérlőt, amely egy szoftver segítségével “beszélget” a Serato DJ programmal, és vezérli a fénytechnikai eszközöket ennek megfelelően, így lényegében – alig merem leírni – nincs szükség fénytechnikusra a buliban. Még mielőtt a …

Tovább